
A hallatlanul sikeres Cruze bevezetése előtt az Aveo volt a Chevrolet globális bestsellere. Az idén nyártól kapható, teljesen új Aveo ezt az eredményt fejleszti tovább a kiskocsik piacának erős versenyében. Ötajtós lejtőshátú és szedán kivitelben készül, mindkettő remekül megy és kezesen viselkedik, sportos és ízléses designt, tágasságot és kis fogyasztást nyújt.
A munkába járásra és hétvégi kirándulásra egyaránt pompás új Aveo kitűnő választás a fiatal, illetve örökifjú, a stílusra adó embereknek – és jól beleillik a márka százéves centenáriumára 2011-ben megjelenő új Chevrolet modellek sorába.
"Izgalmas idők járják a Chevroletnél: nemcsak nagyterű és kompakt újdonságunk van, hanem az Aveo formájában egy teljesen új kiskocsival is jelentkezünk, amely a legjobbakkal vetélkedik Európa legfontosabb kategóriában," mondta Wayne Brannon, a Chevrolet Europe elnök-vezérigazgatója.
Az Aveo legfrissebb kiadását kívül-belül teljesen áttervezték, a futóművel és a karosszéria-struktúrával együtt, s tökéletesített, kis fogyasztású és emissziójú motorokkal látták el. Dinamikus és kellemes élménnyé teszi a közlekedést egy kiskocsival, és tele van ügyes megoldásokkal. A futómű élénk reagálása a kategória legmerevebb karosszériájának érdeme.
A sportos küllem a Chevrolet globális design-nyelvét beszéli, a fiatalokat és fiatalosakat szólítja meg. Különösen érvényes ez az ötajtós lejtőshátú erőteljes, sima vonalaira. A négyajtós viszont inkább érett, színvonalas benyomást kelt, különösen megfelel fiatal családoknak.
"Európa nem egy régiójában, különösképp Dél- és Kelet-Európában, ahol gyakori, hogy csak egy autója van a családnak, nagyon fontosak a kis szedánok," mondta Wayne Brannon, a lépcsőshátú Aveo fontosságát magyarázva a Chevrolet választékában.
Fontos vonzerő az új Aveo sportos viselkedése, ami a kivételesen szilárd vázszerkezetnek köszönhető: a padlóváz és a felső rész egyetlen egységet képez, miáltal könnyű és erős a struktúra. Az utasok biztonságát nagyszilárdságú acélok alkalmazásával fokozták – a tető például 4,2-szeresét bírja el az autó súlyának. Gondosan hangolt érzékelők hat légzsákot vezérelnek, a fékezést négycsatornás ABS és fékasszisztens felügyeli. A sebességrögzítőnek sebességhatároló funkciója is van: a beállított maximum elérésekor hangjelzés szólal meg.
MacPherson első futómű és csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztés ad kiszámítható, stabil viselkedést és egyértelmű visszajelzést. Nem hiányzik az elektronikus menetstabilizáló (ESC), sem a kormányoszlopba épített elektromos szervo (EPS), amely az 1.2-es benzines és az 1.3-as turbódízel modellekhez kapható. Automatikusan egyenlíti ki a kopást, így az évek alatt folytonosan precíz kormányzást biztosít. Az Aveo csendes, pihentető kocsi. Zajszigetelése 10-40 százalékkal jobb a típuselődénél.
Kétféle karosszéria
Az új Aveo külleme friss levegőt, fiatalosságot és sportosságot hoz a kategóriába. Nagy, osztott hűtőmaszkja és központi „csokornyakkendője” azonnal felismerhetővé teszi, mint a Chevrolet-család tagját, akárcsak a motorkerékpárok által inspirált, szembeötlő fényszóró, amelynek egyáltalán nincs burája. Kettős csőben helyezkedik el, fényes fekete háttérrel és krómgyűrűvel. Kifejezett kerékívek, rövid túlnyúlások és masszív tetősín hangsúlyozzák a lejtőshátú modell vagány, rámenős jellegét.
Akárcsak a Chevrolet Sparkon, a lejtőshátú kocsi hátsó ajtókilincseit a felső részbe süllyesztették, ami kupészerűvé teszi az autó megjelenését. Bura nélküli hátsó lámpái az orrkiképzéssel harmonizálnak, míg a lépcsőshátú duplalencsés lámpái jól illenek a karcsú, áramvonalas formához. A szedán 360 milliméterrel hosszabb a lejtőshátúnál (4039 mm).
A Chevrolet jellegzetes ötküllős kerekei a következő kivitelekben kaphatók: 15 colos acél és könnyűfém, valamint 16 és 17 colos könnyűfém.
Sportosan kifinomult utastér
Az új Aveo utasterének részletekbe menően gondos kidolgozása inkább a magasabb árkategóriákban megszokott. Azonos felszereltségi szinten nincs különbség a lejtőshátú és a szedán között. A sajátos, kettős cockpit a világ egyik ikonszerű sportkocsijának, a Chevrolet Corvette-nek az öröksége. Újdonsága, hogy a műszerfal átfolyik az első ajtókra. Kétoldalt a szellőző rostélyok állnak ki belőle. A műszeregység folytatja a kívül elkezdett motorkerékpáros témát, kerek kilométeróráját digitális fordulatszámmérő egészíti ki. Jég-kék világítás teszi teljessé a stílusos, modern hatást.
Ügyes rakodóhelyből nincs hiány: a két kesztyűtartó mellett, amelyek egyikében USB csatlakozó is van, több ajtózseb és kis rekesz várja a mindenféle úti holmit, elöl pedig három pohártartót alakítottak ki. A felső kesztyűtartóba rakott elektronikus készülékek a kormánykerék gombjaival vagy a rádió előlapjáról kezelhetők.
A szedán csomagtartója az egyik legtágasabb a kategóriában, 502 literes, a lejtőshátúé pedig, lehajtott hátsó üléssel, 653 literes – bőven elég nyaraláshoz vagy bevásárláshoz.
Hatékony, takarékos hajtóművek
Élvezetes autózás, kis fogyasztással és a környezet kíméletével: ezek voltak az Aveo hajtóműveinek fő tervezési szempontjai. Az 1.6-os benzinmotor (115 LE) ugrósan gyorsul, és kis sebességnél is erősen húz. Van két 1.2-es változat is (70 és 86 LE), illetve egy 1.4 literes is. Ősszel jön ki az 1.3-as turbódízel – elsőként egy európai kis Chevroletben −, közös nyomócsöves befecskendezéssel és változó geometriájú feltöltővel.
Az 1.2-es, 1.4-es és 1.6-os négyhengeres benzinmotor két felülfekvő vezértengelyes, változó vezérléssel. Öntöttvas blokkjuk bordái üregesek. Az 1.2-est és az 1.4-est öntöttvas csapágylétra merevíti, ezáltal halkabb és simább járású a motor. Az 1.6 literes Aveo benzinmotor fogazott vezérmű szíjjal szerelt, amelynek élettartama 10 év vagy 160,000 kilométer.
A 86 lóerős 1.2-es kombinált fogyasztása 5.1 liter/100 km, a manuális 1.6-osé pedig 6.6 liter. Az 1.2-es Ecotec benzinmotor CO2 emissziója 119 g/km.
Az Aveo lesz a Chevrolet első kiskocsija hatfokozatú automatával. Egyik fő előnye, hogy a bolygóművek tengelyvonala egybe esik a motor főtengelyével, ezáltal rövidebb lett a hajtómű, alacsonyabb a géptető és nagyobb a belső tér.
A főbb motoradatok összefoglalása
| Lökettérfogat | Teljesítmény (kW/LE) |
Nyomaték | Gyorsulás 0-100 km/h |
Max. sebesség km/h |
Fogyasztás (kombinált) l/100km |
Emisszió g/km |
| 1,2L 70 | 51/71 5600/perc |
115 NM 4000/perc |
14.3 s | 162 | 5.9 | 138 |
| 1,2L 86 | 63/86 5600/perc |
115 NM 4000/perc |
13.6 s | 183 | 5.1 | 119 |
| 1,4L | 74/100 5600/perc |
130 NM 4000/perc |
12.2 s (13.1) | 177 (175) | 5.9 (6.8) | 139 (159) |
| 1,6L | 85/115 5600/perc |
155 NM 4000/perc |
11.3 s (11,7) | 189 (186) | 6.6 (7.2) | 156 (169) |
Az automata adatai zárójelben.
Új Aveo e-katalógus
Tudjon meg többet az új Aveo-ról. Töltse le az Új Aveo elektronikus katalógusát.
4-ajtós Aveo ár és felszereltségi lista letöltése
5-ajtós Aveo ár és felszereltségi lista letöltése